富樫 mester

furcsa egy sárkányfatty

Description:
Bio:

“Mi a bölcsesség? – kérdezi a tanítvány.
Mi nem bölcsesség? – válaszolja a mester.”

Különös dolog a kozmikus egyensúly. Kevesen gondolnak rá, hogy az egyensúly azt jelenti, ugyanannyi Gonosznak kell léteznie, mint Jónak. A klánom filozófiája szerint ezt mindig ki kell egyenlíteni. Békeidőben háborúzunk. Hadakozás közben békéltetünk. Ínséges időkben adakozunk. Ha bő a termés, lopunk.

Jelenleg egy kicsivel több Jó van az univerzumban, mint Gonosz. Szerinted élvezetből csinálom ezt? Földi hívságoknak hódolni? Szívesebben meditálnék csendben, kalligráfiát gyakorolva, de nem tehetem. Elkártyázni az összes pénzemet? Bárcsak árváknak adhatnám, de most a tolvajoknak van rá szüksége. A gyilkolásban sem lelem örömömet, szívesebben gyógyítanék, de a sors az sors.

Ezt a munkát is a lehető legalantasabb indokból végzem. Aranyért, pedig tudom, hogy olyan értéktelen, mint a sár. Ha a nemesnek, akit megmentünk, valami vaj van a füle mögött, annál jobb. Ha kiderül, hogy egy jótét lélek, akkor később ellensúlyoznom kell a megmentését. Majd megmérgezek egy falut, vagy valami. A jussomat a bordélyházban fogom elverni. Nehéz sorsot mért rám az univerzum, de el kell viselnem.

富樫 mester

Legend of the Dark Valley Fejsze